Helyi adottságainkból, a szülők igényéből fakadóan, a nevelőtestület egységes szemléletének, képzettségének, óvodánk személyi, tárgyi feltételeinek valamint az eddigi munkánk figyelembevételével óvodánk a városban egyedüliként sportóvoda lett. Helyi programunkban kiemelt feladatunknak tekintjük:
- a sportot, a testedzést,
- az anyanyelvi nevelést,
- a gondozást, az egészséges életmódra nevelést,
- a környezeti nevelést, hazaszeretetre nevelést.

Nevelőmunkánk és az egészséges életmód szempontjából kincsesbánya a mi udvarunk. Mozgás és játszóterület, ismeretforrás a természet változásait bemutató, állandóan jelenlévő környezet. Egész éven át hasznos értékeket merítünk belőle, s feladataink tudatosan átgondolva, céljaink megvalósításának szolgálatába állítjuk. Kiemelt feladatnak tekintjük, hogy gyermekeink megismerjék, megszeressék, magukénak érezzék a tágabb környezetet is.

A séták, kirándulások jól szolgálják az egészséges életmódra nevelést, egyúttal megalapozzuk vele a szülőváros, Miskolc megismerését, valamint a Bükk-hegység és annak élővilágának megismerését, védelmét is.

Célunk, hogy a szülőkkel együtt neveljük, fejlesszük és elősegítsük a 3-7 éves korú gyermekek fejlődését. A nevelés óvodánkban családias, derűs légkörben folyik, biztosítva a gyermekek fejlődéséhez szükséges változatos tevékenységet. A családdal együtt felelősek vagyunk azért, hogy a ránk bízott gyermekek személyiségének alakulása megfeleljen társadalmunk követelményeinek és az együtt elért eredmények megalapozzák az iskolai nevelést. Nevelőmunkánk átfogja a gyermeki személyiség egészét és biztosítja mind a testi, mind az értelmi és érzelmi fejlődést.

Tiszteletben tartjuk, hogy gyermekeink legfőbb tevékenysége a játék. Óvodai nevelésünkben a tanulás és a játék nem különül el egymástól. A játékban minden tanulási tartalom - ismeret, jártasság, készség- megjelenik. A tanulást az egész nap folyamán adódó helyzetekben jelenlévő folyamatos, komplex tevékenységnek tekintjük.

Igyekszünk a család hatását pozitívan befolyásolni, óvodai nevelésünkkel összhangba hozni, a gyermekek fejlődését szolgáló feladatokat megismertetni, elfogadtatni, mert óvodai nevelésünk a családi nevelésre épül. A kettő összhangja a gyermek harmonikus fejlődésének feltétele.

Óvodánkban a szakmai munkát logopédus és gyermekpszichológus is segíti.

.

 

 

 

© 2006 - 2010 Katowice úti Sportóvoda, 3526 Miskolc, Katowice u. 33. sz.
A honlapot a Katowice úti Óvoda üzemelteti és tartja fenn. A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy az itt közölt információk frissek és teljesek legyenek. Minden jog fenntartva. Kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal a katowiceovi@hotmail.com e-mail címen.
.